A mém érmék világa mozgalmas volt az utóbbi időben. Az olyan projektek, mint a Pepe coin, a Wojak és a Bobo mind négyszeres nyereséget hoztak a befektetőknek. A figyelmet, amelyet ezek az érmék kaptak, nem lehet alábecsülni. Ez biztosított teret az olyan új projekteknek, mint a Spongebob token (SPONGE), amely már induláskor lendületet kapott. A Spongebob árfolyam előrejelzés szerint ez a lendület nem csökken.

Miután május 4-én közvetlenül az Uniswap DEX-en indult, a SPONGE árfolyama már több mint 300 százalékkal emelkedett. Sokan még ennél is nagyobb hozamot várnak a következő időszakban.

Tőkéd veszélyben van!

A SPONGE token 24 órás változása

Az elmúlt 16 óra egy igazi forgószelet hozott a SPONGE közösségnek, és senki sem tudta volna megjósolni, hogy a token ilyen hihetetlen fogadtatásban részesül. Ahelyett ugyanis, hogy egy hosszas előértékesítési szakaszt bonyolítottak volna le az érme felpörgetéséhez, a SPONGE-t az Uniswap-on jegyezték be, és alig kapott célzott figyelmet. Ez azonban nem akadályozta meg az árfolyam azonnali emelkedését. A DEXTools.io adatai szerint a SPONGE ára az éles indulást követő első órán belül több mint 138 százalékkal ugrott meg.

És a lendület itt nem csitult el, hiszen a SPONGE e hét első napján tovább emelkedett, és másnapra 0,00023 dolláron állt. Ez hihetetlen növekedés, és a token árfolyama már ekkor 767 százalékkal lett magasabb, mint az indulási ár.

spongebob-sponge-main

A SPONGE tokeneknek már több mint 420 tulajdonosa van, és a vételi megbízások folyamatosan érkeznek. Látható, hogy a nagy vagyonnal rendelkező befektetők is beszállnak a vásárlásba, mivel a token bevezetése óta több 50 000 dollár feletti befektetést jegyeztek fel.

A SPONGE hihetetlen emelkedése máris felkeltette a kriptoközösség figyelmét, ami azt eredményezte, hogy a CoinMarketCap eldöntötte: listázza a tokent.

A cikk írásának idején a SPONGE több mint 9,28 millió dolláros piaci sapkával büszkélkedhet. Kevesebb mint 24 óra alatt kereskedtek több mint 5,5 millió dollár értékű SPONGE tokennel, ami arra utal, hogy ez a mém érme lehet a következő nagy durranás. Ez a Spongebob árfolyam előrejelzés ezeknek próbál utánajárni.

Tőkéd veszélyben van!

A befektetők miért örülnek annyira a SPONGE tokennek?

Természetesen a befektetők a “mém érme potenciálja” miatt tűnnek feldobottnak a SPONGE tokennel kapcsolatban. A legjobb mém érmék, mint amilyen a SPONGE is, egyedülálló pozíciót foglalnak el a piacon. Mivel pusztán a közösségi médiaoldalakon, például a Twitteren és a Redditen keresztül terjedő felhajtásra támaszkodnak. Ez a hype olyan vásárlási lázzal jár, amely felfelé hajtja az árakat. Ahogyan azt a múltban az elsőként megjelenő érméknél láthattuk, az árak gyorsan megemelkedtek például a Dogecoin és a Shiba Inu esetében is.

A SPONGE azonban abból is profitál, hogy a token a közkedvelt Spongyabob Kockanadrág figurát mintázza, amely gyakran szerepel a gyorsan terjedő kriptovaluta mémekben. Ahogy a Sponge token hivatalos Twitter-oldalán is szerepel, a projekt célja, hogy a “mém érmék Krabby Patty-je (Herkentyű Burgere)” legyen.

Jelenleg a SPONGE token nem rendelkezik beépített hasznossággal. Ez azt jelenti, hogy az ármozgások a közösség által vezéreltek és a közösségi médiacsatornákból áradó nyüzsgésen alapulnak. Ez azonban az új mém érmék tipikus indulása, ugyanis a felhasználási esetek gyakran csak később jönnek.

A befektetők abban is reménykednek, hogy a SPONGE a Pepe coin (PEPE) nyomdokaiba léphet, és négyszámjegyű hozamot produkálhat. A Pepe coin április közepén robbant be a kriptotérbe, és a SPONGE-hoz hasonlóan nem rendelkezett eredendő felhasználási esetekkel. Sőt, a Pepe érme honlapja még azt is megjegyzi, hogy az érmének “nincs belső értéke”.

Ez azonban nem akadályozta meg a befektetőket abban, hogy ezrével jöjjenek PEPE tokeneket vásárolni. Ezzel persze segítettek a projektnek elérni a CoinMarketCap szerinti 824 millió dolláros piaci sapkát.

Most, hogy a PEPE árfolyamának lendülete némileg lelassult, úgy tűnik, hogy a befektetők szívesen keresik a “következő nagy dobást” a mém érmék aktuális piaci résében. A SPONGE egy valóban életképes lehetőségnek tűnik ebben a tekintetben.

Spongebob árfolyam előrejelzés: robbanás előtt áll a SPONGE?

Ha ma fontolgatod a Spongebob tokenek vásárlását, akkor cikkünk alábbi bekezdése neked szól. A következő szakasz a mém érme felfelé ívelő potenciáljával foglalkozik. Tekintettel a piaci megjelenés őrületes kezdetére, sok befektető már most azon tűnődik, hogy meddig juthat a SPONGE token ára az elkövetkező napokban.

A Spongebob árfolyam előrejelzés szerint ezt most nehéz megmondani, mert a token csak nemrég indult, még nagyon fiatalnak számít. A most megjelenő, erős bikás jelleg azonban növeli az optimizmust, hogy a SPONGE utánozhatja, vagy akár meg is haladhatja a közelmúlt mém érméinek sikeres hozamait.

Jelenleg a SPONGE tokenek ára 0,0008 dollár körül mozog, és ha az emelkedő pálya folytatódik, az árfolyam a következő napokban akár meg is duplázódhat. Ha ez bekövetkezne, az a token indulási árához képest több ezer százalékos növekedést jelentene.

Ha a SPONGE tokent további DEX-eken, vagy akár CEX-eken is listázzák majd, az újabb szikrát adhatna az emelkedéshez. Így a 0,001 dolláros szint elérése sem kizárt, ami elképesztő, 3570 százalékos hozamot eredményezne azon befektetőknek, akik a kezdeti, induló áron tudtak beszállni az előértékesítésbe.

Azonban, mint minden új mém érme projekt esetében, itt is van kockázat a lefelé mutató oldalon. Ezért a befektetőknek saját maguknak kell elvégezniük a kutatást, és eldönteniük, hogy a SPONGE olyan eszköz-e, amely megfelel az egyedi kockázattűrési szintjüknek és kereskedési céljaiknak.

Az érdeklődő befektetők még többet megtudhatnak a Spongebob projektről, ha csatlakoznak a hivatalos Telegram-csatornához vagy Twitteren követik az eseményeket. A Spongebob árfolyam előrejelzés egyik hasznos forrása a közösségi média.

Tőkéd veszélyben van!