medvepiac kripto piac

A héten a tőzsdék mellett az idén egyébként is gyengélkedő kripto piac sem maradt ki a jóból és még tovább esett. A globális gazdasági helyzet, a különböző botrányok és számos további tényező együttállása révén megállíthatatlan bikafutamra egyelőre nem kell számítani.

A BTC árfolyama nagyjából 0,6%-ot emelkedett a héten, az Ethereum pedig körülbelül 0,1%-kal tudott növekedni. Nem minden érme volt azonban ilyen szerencsés, többen nem kis buktával zárták a hetet. Ebben a cikkben összeszedtük a hét legnagyobb veszteseit.

1. 1inch Network (1INCH)

A token az elmúlt 7 nap során nagyjából 10%-ot esett. A 1INCH 0,5 dollár környékén indította a hetet, majd erős zuhanásba kezdett. A cikk írásakor 0,44 dollár körül forog. Több társával együtt ez a token is nagyot kapott, az év elején még 2,5 dollár körül forgott, ami több mint 80%-os esést jelent.

1INCH Chart

Forrás: coinmarketcap.com

A 1INCH Network különböző decentralizált protokollokat egyesít. Az egyesített protokollok szinergiája biztosítja a gyors, biztonságos és nem utolsó sorban jövedelmező ügyleteket a DeFi térben.

A 1INCH Network első protokollja egy decentralizált tőzsde (DEX) aggregátor, amely több különböző likviditási forrást is átvizsgál ügyletek után kutatva és bármely egyedi tőzsdénél jobb árfolyamokat biztosít a felhasználóknak. A 1INCH Aggregation Protocol a Pathfinder algoritmus segítségével találja meg a legjobb útvonalakat 240-nél is több likviditási forrás között. A Pathfinder olyan felületeket vizsgál, mint a BNB Chain, az Ethereum, a Polygon, az Arbitrum, az Optimistic Ethereum, az Avalanche, Gnosis Chain vagy a Fantom. A 1INCH DEX aggregátor két év alatt meghaladta az 1 millió felhasználót, valamint csak az ETH hálózaton átlépte a 150 milliárd dollárt.

A 1INCH Liquidity Protocol egy új generációs automatizált piacjegyző (AMM), mely nemcsak a frontális támadásoktól védi meg a felhasználókat, de vonzó lehetőségeket is kínál a liquidity provider-eknek.

A Limit Order Protocolja a DeFi-ben a legrugalmasabb és leginnovatívabb limit order swap lehetőségeket teszi elérhetővé.

A Chainlink egy biztató emelkedéssel kezdte a hetet, egészen 7,5 dollár fölé emelkedett az árfolyama. Szerdára azonban nagyot zakózott és 6,8 dollár köré zuhant az árfolyama, ahonnan szépen lassan menetel felfelé, jelenleg 6,9 dollár körül jár. Az érme egyébként január elején 28 dolláron is forgott, azóta kisebb kiugrásokkal ugyan, de folyamatosan esik, aminek egyelőre nem látni a végét. A LINK nagyjából 8%-ot esett a héten.

LINK chart

Forrás: coinmarketcap.com

A Chainlink egy blokklánc absztrakciós réteg, melyet 2017-ben alapítottak. A LINK univerzálisan összekapcsolt intelligens szerződések létrejöttét teszi lehetővé. Egy decentralizált oracle hálózat révén a Chainlink összeköttetést biztosít a külvilág és a blokkláncok között. A LINK lehetővé teszi a különböző blokkláncok számára, hogy a külső fizetési módokkal, eseményekkel és adatfolyamokkal biztonságosan kommunikáljanak. A Chainlink rendelkezésre bocsátja a láncon kívül található kritikus információkat, melyekre szükség van az összetett intelligens szerződéseknél.

A Chainlink nagy, nyílt forráskódú hálózatát csomópont üzemeltetők, adatszolgáltatók, biztonsági auditorok, kutatók, intelligens szerződés fejlesztők és még számos szakember közössége irányítja. A vállalat kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az összes, a hálózathoz hozzájárulni kívánó felhasználó és csomópont üzemeltető számára garantált legyen a decentralizált részvétel.

3. Helium (HNT)

A HNT 2,3 dollár környékén indította a hetet, szinte folyamatosan esett, csütörtök délutánra pedig megközelítette a 2 dollárt. A mélypontról egyébként egy fél nap alatt visszapattant és 2,15 dollár köré tudott emelkedni. Az érme árfolyama egyébként utoljára tavaly év elején volt ennyire alacsony, 2022-ben eddig kisebb-nagyobb megszakításokkal egyre csak csökken. A HNT 7,8%-ot esett a héten.

HNT Chart

Forrás: coinmarketcap.com

A Helium (HNT) egy blokkláncon alapuló, decentralizált hálózat a dolgok internete (Internet of Things = IoT) eszközökhöz.

A Helium fő hálózata 2019 júliusában indult. A hálózat biztosítja a vezeték nélküli, alacsony fogyasztású eszközök számára, hogy a csomópontokon keresztül adatokat küldjenek és kommunikáljanak egymással.

A csomópontok ún. Hotspotok formájában jelennek meg, melyek egy blokklánc bányász eszköz és egy vezeték nélküli átjáró kombinációi. Azokat a felhasználókat, akik a csomópontokat üzemeltetik (ezzel együtt bányásznak), a Helium a natív tokenjében, a HNT-ben kompenzálja.

A Helium legfőbb célja, hogy az IoT kommunikációt előkészítse a jövőre, azáltal, hogy azonosítja a jelenlegi infrastruktúra hiányosságait.

4. Algorand (ALGO)

Az ALGO kisebb ingadozásokkal indított, nagyjából 0,24 dollár körül kezdte a hetet. A csúcs 0,245 dollár volt hétfő délután, azóta viszont sokat esett, 0,22 dollár alá is benézett. Jelenleg 0,225 dollár körül mozog. A token év elején még 1,8 dolláron forgott, mostanra hatalmasat zuhant az árfolyama. Az ALGO nagyjából 7,5%-os esett a héten.

ALGO Chart

Forrás: coinmarketcap.com

Az Algorand egy blokklánc alapú, decentralizált, önfenntartó hálózat, mely a különböző alkalmazások széles skáláját támogatja. Az ilyen rendszerek hatékonyak, skálázhatók és biztonságosak, tehát minden olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amelyre szükség van ahhoz, hogy hatékonyan működjenek a való világban. Az Algorand megfelelően támogatja az olyan számításokat, melyek megbízható teljesítményt igényelnek.

Az Algorand fő hálózata 2019 júniusában került élesítésre, 2020 decemberétől pedig már majdnem napi 1 millió tranzakció kezelésére volt képes. A kezdeti érme kibocsátása (ICO) 2019 júniusában történt, az ALGO ára ekkor 2,4 dollár volt.

5. EthereumPoW (ETHW)

Listánk utolsó versenyzője biztatóan indította a hetet, árfolyama 3,9 dollárról 4,1 dollárra ugrott. A növekedés azonban nem tartott sokáig, átment negatív trendbe és 3,6 dollárig meg sem állt. Jelenleg 3,7 dollár körül mozog. 2022 augusztusában még 136 dollár is volt az árfolyama, ami kisebb lassulások mellett rohamosan zuhant a jelenlegi szintre. Az ETHW körülbelül 7,4%-ot esett a héten.

ETHW Chart

Forrás: coinmarketcap.com

Szeptemberben az Ethereum blokklánc átállt a Proof-of-Work-ről (PoW) a Proof-of-Stake (PoS) rendszerre, ez volt a ‘The Merge’. Az EthereumPoW (ETHW) az ETH blokklánc azon része, amely a Merge során nem állt át a PoS rendszerre, hanem a PoW rendszerben maradt.

További kripto hírek:

Az egyik legjobb tőzsdei platform

Értékelésünk

etoro mini logo
  • A SEC és a FINRA által szabályozott
  • Több mint 70 kriptovaluta, részvény, árucikkek és indexek
  • 0% jutalék
  • Elérhető számítógépről és mobilról is
  • Alkalmazás iOS és Androidos készülékekre
etoro mini logo
A lakossági befektetők 77%-a veszít pénzt, amikor CFD-kel kereskedik ezzel a szolgáltatóval. Meg kell fontolnod, hogy megengedheted-e magadnak a pénzvesztés magas kockázatát.