Kína az eddigi legnagyobb mértékben csökkentette kedden a jelzáloghitel kamatokat, a hatóságok így próbálják támogatni a küszködő ingatlanszektort. Ennek ellenére a részvénypiacok reakciója eléggé visszafogott volt – írja cikkében a Marketwatch.
A People’s Bank of China közölte, hogy az ország hitelezői 25 bázisponttal 3,95 százalékra csökkentik az ötéves hitelkamatlábat (LPR). Ez a vártnál nagyobb mértékű, és tavaly június óta az első csökkentés. Az egyéves LPR-t 3,45 százalékon tartották.
“A hitelköltségek csökkentése “logikusan elkerülhetetlen”
– mondta Wei Yao, a Societe Generale közgazdásza. Peking ugyanis küzd a gazdaságért, amely a lassú növekedés és a deflációs környezet mellett a fogyasztói hangulatot sújtó, összeomló ingatlanpiaccal terhelt.
“Ez a kamatláb különösen a lakásszektornak fontos, mivel ez a háztartási jelzáloghitelek és a hosszú lejáratú vállalati hitelek referencia-kamatlába. Egyértelmű, hogy a PBoC az enyhítést a lakáspiacra akarja irányítani, amely az évforduló környékén tovább gyengült”
– tette hozzá Yao.
A monetáris politika lazítása csak a legutóbbi lépés a kínai kormány számos olyan lépése közül, amelyekkel a befektetői hangulatot igyekszik javítani. Miután a Shanghai Composite index (CN:SHCOMP) február elején ötéves mélypontra esett.
10-szeres megtérülésre vágysz? Nézd meg a legjobb altcoinokat!
- 10-szeres vagy akár 20-szoros megtérülést is hozhatnak
- Előértékesítések és DEX-en jegyzett érmék
- A B2C által gondosan kiválogatott legjobb kriptók
Kína a jelzáloghitel kamatinak csökkentése mellett a részvénypiacot is támogatja
Az elmúlt hetekben Peking azt mondta, hogy támogatni fogja a részvénypiacot azáltal, hogy a kormányhoz kötődő alapokat részvény vásárlásra ösztönzi. Február 7-én pedig egy piacbarátabbnak tartott veteránra cserélte le az értékpapír-felügyeletet vezető tisztségviselőjét.
A keddi kamatcsökkentési hírekre azonban visszafogott volt a reakció, a Shanghai Composite 0,4 százalékkal, a hongkongi Hang Seng (HK:HSI) pedig 0,5 százalékkal emelkedett.
Stephen Innes, az SPI Asset Management ügyvezető partnere szerint Peking legutóbbi lépése azt mutatja, hogy a kormány fokozza erőfeszítéseit a részvénypiac stabilizálására és a gazdasági fellendülés támogatására a folyamatos kihívások közepette. De ennél többre van szükség.
“Az biztos, hogy Peking összeállított egy részvényvásárlást célzó mentőcsomagot, ami a piaci zavarok kezelésének proaktív megközelítését jelzi. Az intézkedések széles skálája bátorító ugyan, de valószínűleg a sokkal nagyobb fiskális és monetáris ösztönzőket követelő felhívások újabb rohamát fogja kiváltani”
– mondta Innes.
További hírek:
- Kína legmenőbb autómárkája lekörözte a Volkswagent
- Hatalomharc – Így verte meg a kínai BYD a Teslát a saját játékában
- Közelgő Binance listázások 2024-ben: A következő új érmék a tőzsde kínálatában
Pepperstone bróker
- Szabályozott bróker
- cTrader, MetaTrader 4 és 5 integráció
- Devizák, indexek, árucikkek, és részvények is kereskedhetők